www.speedbadminton.hu Minden ami gyorstollaslabda…

16márc/140

A Hase harmadik fordulója

Különleges érmek készültek

Közhely lenne megint azt írni, hogy hatalmas fejlődésen ment keresztül megint mindenki, bla-bla-bla. Ezért nem írom. Viszont azt igen, hogy nagyon örülök annak, hogy már a második olyan amatőr verseny, amelyen elindul olyan versenyző is, aki még sosem, ismétlem sosem fogott ütőt a kezében. És rögtön egy amatőr versennyel kezd. Noooormális?

19feb/140

Honvéd Auróra SE Amatőr Open újratöltve!

Hölgykoszorú

A II. Honvéd Auróra SE amatőr Openre az Építők csarnokában került sor múlt vasárnap, egy héttel a Leopárd Kupa előtt. Írhatnánk azt is, hogy ez volt a 2.0 verzió és az első pedig a Béta, azaz a teszt verzió, hiszen a lelkesedés még nagyobb volt, mint az elsőn.

20jan/140

II. Honvéd Auróra SE Amatőr gyorstollaslabda Open

Egy régebbi "Építők" verseny győztesei

A versenysorozat következő állomása ezúttal az Építők pályáján lesz. A verseny kiírása:

20márc/130

5. Hungarian Open a MOM Sportban

A gyönyörű egyedi kupák (Tutuc Dani felvétele)

Immár 5. alkalommal rendezhetett hazánk 1000 pontos versenyt. Maradtunk a már jó bevált március közepi időpontnál, de ezúttal az időjárás nem volt olyan kegyes, mint az előző évben. A hosszú előkészítési munkálatok után, mintegy 30 önkéntes vállalkozott a verseny lebonyolítására. Szinte minden egyesület delegált valakit. Péntek este megkezdődtek az előkészületek, gyorsan épült a két küzdőtér a sok szorgalmas kéz alatt. Szombaton tovább bővült a létszám, feladat kiosztás és rövid ráhangolódásra volt csak időnk, a vendégek, sportolók már özönlöttek is. Hihetetlen, de a pénteki hóvihar ellenére szinte mindenki megérkezett időre, három lengyel játékos kivételével, akik mintegy 18 órás utazás után érkeztek meg délután fél kettőkor, s egy rögtönzött, de egyhangú elnökségi döntés után már pályára is léphettek. A 164 nevezett főből végül is 158-an játszottak, 6 személy betegség miatt lépett vissza.

Női kategória győztesei

Rövid megnyitót követően, már suhogtak is a labdák, kellett a tempó, hiszen közel 350 mérkőzést kellett lejátszani. Már a csoportmeccsek során is nagy küzdelmek alakultak ki, több játszma közel egy órásra sikeredett, így egy erős csúszás kezdett kialakulni. Mindenkire szükség volt, sokan a szervezők közül játszottak is, így verseny trikó fel, meccs után csere a bírói narancs pólóra, majd ismét játék volt a sorrend. Délután ötre zárultak a csoportmérkőzések,  s jöttek a közép-döntők és a döntők. Kozári Gyuszi versenyigazgatónk közben átszervezte az eredeti elképzelést és bravúrosan visszanyertünk egy órát. A negyeddöntők tele voltak magyar játékosokkal, ez is igazolja hazánk játékerejét, igaz a végén csak ketten értek első helyen célba az erős mezőnyben, de sokan dobogósok lettek.  Pálinkás Bence (U18) hozta a kötelezőt egyetlen vesztett szettel nyerte a versenyt, ugyan ilyen szép teljesítménnyel nyerte élete első 1000 pontos versenyét klubtársa Gerber Zsuzsianna (+35) aki az előző év legjobb magyar játékosát Veresné Osvay Editet fektette két vállra a döntőben. Igazi csemege volt még a Kokotovic-Gerber (U14), Keber-Darnyik női döntő is, sajnos ezeken a mérkőzéseken alul maradtunk, majd a hab a torán az Ekberg-Hjalmarson álomdöntő következett. Ámultunk, hogy ezek a fiúk mit művelnek a játékszerrel, s mindezt itt nálunk Budapesten. Végül óriási csatában Melker Ekberg 2-1 arányban legyőzte a Világ- és Európa-bajnok honfitársát Per Hjalmarsont. (A részletes végeredmény itt lejjebb található!)

Férfi open kategória győztesei

Két kisebb incidens kivételével lényegében rendkívül sportszerű körülmények között, jó hangulatban zárult a verseny. Sok új barátság született ezen a napon. Horvát barátaink által biztosított pazar pódiumon tartottuk a nemzeti himnuszokkal tarkított eredményhirdetést, igaz egy két show elem elmaradt biztonsági okok miatt (köd, füst). A díjakat és a támogatóink ajándékait két reprezentatív vendégünk Niels Mester és Rene Lewicki segédkezett átadni. Majd ismét team munka, összepakolás, hihetetlen gyorsasággal tűntek el a versenypályák és díszletek.

A MOM Sportcsarnok feldíszítve

Ezúton is megköszönöm  szponzoraink támogatását, az LV sportnak az ajándékokat és a polókat,az EKI Creative Kft-nek a trófeákat és kulcstartókat, a Kaschmir Gold-nak a díjakat, Zeljko Miskulin és csapatának a podiumot, a MOM sport igazgató asszonyának Buranits Ildikónak és munkatársainak az odaadó munkáját és a publikációkat rólunk, valamint az Elit-Sportszer Kft.-nek a labdaszponzorációt.

Köszönöm, hogy a szervezők igazi csapatként együttműködve (neveket nem említek, mert olyan sokan voltunk) egy ilyen magas színvonalú rendezvényt hoztak létre! A visszajelzéseket olvassátok a facebookon.

Vincze Károly MGYSZ elnök

RESULT HUNOPEN/ A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

Hegyvidék TV felvétele a versenyről
Gyorstollaslabda a Facebook-on
Speedminton Hungary Facebook oldala
MOM Sport Facebook oldala