www.speedbadminton.hu Minden ami gyorstollaslabda…

30máj/160

Negyedik forduló, Magyar Körverseny 2016

Női Open dobogósai

Május 29.-én került megrendezésre a magyar gyorstollas körverseny 2016 sorozat negyedik állomása. Ezúttal csak annyi változott, hogy a helyszín a csodálatos XIII. kerületi Láng Sportközpont műfüves focipályája, melyet a kerület jóvoltából vehettünk igénybe. Műfüvön viszonylag kevés versenyt szerveznek, pedig talán az egyik legjobb talaj amin játszani lehet: viszonylag puha, izületkímélő, ha száraz akkor nem csúszik, egyszóval ideális. Ennyiből persze már kiderült, hogy az eddigiektől eltérően a verseny kültéren zajlott. (Olvass tovább...)Ez olyan szempontból nem túl érdekes, hogy a gyorstollas valójában kültéri versenyként indult és a legtöbb Európa- és Világbajnokság eddig is kint zajlott.  Az is tény, hogy a kültéri játék teljesen más, gondolkodásra sarkall, folyamatos utánkövetéssel, több mozgás és intenzívebb figyelem szükséges hozzá. Emiatt van aki kevésbé szereti, mint a beltérit.

A verseny reggel 9 órakor kezdődött, enyhe szélmozgással és már korán jó adag napsütéssel. Ezen környezeti faktorok a nap folyamán csak erősödtek, estére még mindig egészen izgalmas széllel kellett a játékosoknak megküzdeniük.

A versenyen nyolc pályát gond nélkül fel lehetett állítani, így az eddigi versenyektől eltérően akár két párosban is el lehetett indulni. A 35+-os Hölgyek küzdelme volt talán a legérdekfeszítőbb. Sikerült hármuknak is úgy körbevernük egymást, hogy nemcsak a győztes/vesztes meccsek aránya, de a szetteké is megegyezett. Így végül az ütött és kapott pontok aránya döntött, amiből a legjobban Braun Helga jött ki, második Nagy-Kálózi Anikó, harmadik pedig Sebők Anikó lett.

A női Open kategóriában Bognár Krisztina (kétszeres Európa- és egyszeres páros Világbajnok) keményen menetelt a döntőig, ahol Osvay Editet (35+ Európabajnok) verte. Harmadik Fehér Krisztina és Rácz-Fodor Vivien lett. Ebben a kategóriában is mindenki csodálatosan küzdött, a Hölgyeknek is sokszor nehezükre esett a nagyobb szembeszélben szerválni.

A férfi 40+ kategóriában Pethő Zsolt nyert, aki szereti a szelet, igazán ott érzi jól magát és ezt most is bizonyította. Csodálatos játékával első érmét nyerte a pár hónapja gyorstollasozó Kecskeméty Tibor, a harmadik helyen Szalmási János és Vincze Károly osztozott.

Az Open kategóriában is hatalmas harcok voltak, ki győztesként, ki vesztesként jött ki egy-egy csatából, melyben az ellenfélen kívül a széllel is küzdöttek. Az első helyezést nagy csatában Vincze Olivér szerezte meg, második lett Dózsa Tamás, harmadik pedig Kecskeméty Zoltán és Versegi Erik lett.

A vegyes párosoknál a Darnyik/Dózsa páros nem talált legyőzőre, az open párosban pedig a két Vincze, apa és fia került fel a rögtönzött, labdákból kialakított dobogóra.

Ismét egy csodálatos napot tölthettünk el együtt, aminek külön örültünk, hogy ismét három új ember próbálta ki magát a versenyzésben, sőt, volt aki úgy állt helyt, hogy előtte még a sportot edzésen sem próbálta ki. A magam részéről szeretem és tisztelem az effajta bátorságot!

Gratulálunk mindenkinek, találkozunk a június eleji Hungarian Openen, majd a Körverseny következő fordulóján, június 26.-án!
Köszönjük a fotókat Wiesner Zoltánnak és a segítséget a szervezésben, pályafelállításban, stb... az egész HASE csapatnak és a Tolnaiaknak!
További fotók a versenyről a Facebook-on itt találhatóak!

Részletes eredmények:

Női kategória:

1. Bognár Krisztina (HASE)
2. Osvay Edit (Debrecen)
3. Fehér Krisztina (HASE) és Rácz-Fodor Vivien (Kiskunhalas)
5.-8. Dósa-Rácz Kitti (HASE), Janina Hrabovszki, Naszvadi Mirabella (HASE)

Női 35+:

1. Braun Helga (HASE)
2. Nagy-Kálózi Anikó (Kiskunhalas)
3. Sebők Anikó (Kiskunhalas) és Figlár Barbara (HASE)

Férfi 40+:

1. Pethő Zsolt (HASE)
2. Kecskeméty Tibor (HASE)
3. Szalmási János (HASE) és Vincze Károly (Tolna)
5.-8. Ambrus Csaba (Ratminton), Asztalos Attila (HASE)
Csoport harmadikok: Babos Tamás (HASE), Wiesner Zoltán (HASE), Patai János (HASE)
Csoport negyedikek: Horváth Szilveszter (HASE), Tóth Gyula (HASE), Lévai Tamás (HASE)

Férfi Open:

1. Vincze Olivér (Tolna)
2. Dózsa Tamás (HASE)
3. Kecskeméty Zoltán (HASE) és Versegi Erik (Kiskunhalas)
5.-8. Igás Andor (Kiskunhalas), Darnyik Ágnes (HASE)
Csoport harmadikok: Naszvadi Tibor (HASE), Versegi Viktor (Kiskunhalas), Kozári Dávid (Szabadszállás)
Csoport negyedikek: Homoki Tamás, Kákonyi Zsolt.

Vegyes páros:

1. Darnyik Ágnes/Dózsa Tamás
2. Osvay Edit/Ambrus Csaba
3. Braun Helga/Szalmási János és Fehér Krisztina/Kozári Dávid
5.-8. Bognár Krisztina/Tóth Gyula, Nagy-Kálózi Anikó/Versegi Erik, Rácz-Fodor Vivein/Igás Andor, Figlár Barbara/Asztalos Attila
9.- Dósa-Rácz Kitti/Horváth Szilveszter, Hrabovszki Janina/Kákonyi Zsolt, Sebők Anikó/Versegi Viktor, Naszvadi Mirabella/Babos Tamás.

Open páros:

1. Vincze Olivér/Vincze Károly
2. Darnyik Ágnes/Bognár Krisztina
3. Naszvadi Tibor/Dózsa Tamás és Kozári Dávid/Ambrus Csaba
5.-8. Versegi Erik/Versegi Viktor, Kecskeméty Zoltán/Kecskeméty Tibor, Fehér Krisztina/Pethő Zsolt, Babos Tamás/Wiesner Zoltán

Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Google Buzz
  • Add to favorites
  • Print
  • Google Bookmarks
Hozzászólások (0) Trackbacks (0)

Még nincsenek hozzászólások


Hozzászólás

(required)

No trackbacks yet.